A dráguló benzin ellenére sem tenné le az autót a sofőrök többsége

Elolvasom

Az autósok 60 százalékát nem befolyásolja az üzemanyagok árának változása abban, hogy autóba üljenek, és jelentős részük egyáltalán nem tervez változtatni autózási szokásain 2025-ben – derül ki a Simple felmérésből.

Úgy tűnik, annyira hozzászoktak a dráguló üzemanyagárhoz az autósok, hogy egyre több sofőrre már nincs is hatással a változás. Míg két évvel ezelőtt a sofőrök 54 százalékát nem befolyásolta az üzemanyagok árának változása abban, hogy autóba üljenek, addig 2025-ben már 60 százalékuk nyilatkozott ugyanígy, a közel 11 ezer kérdőívkitöltő közül – a Simple appot használók körében[1].

A Simple adataiból az is látszik, hogy sokan (68 százalék) egyáltalán nem szándékoznak idén változtatni az autózási szokásaikon, míg a válaszadók 27,4 százaléka megpróbál kevesebbet autózni, és mindössze 1 százalék tenné le az autót és nézne más alternatíva után. A legkézenfekvőbb alternatíva a közösségi közlekedés, de a megkérdezettek majd ötöde minden körülmények között maradna az autónál, 30 százalékuk viszont inkább azt választaná, ha egy úticél elérése könnyebb és gyorsabb vele.

Sokan vannak azok, akik helyzettől függően választanak közlekedési eszközt: a kérdőívet kitöltő Simple-felhasználók fele attól teszi függővé, hogy felszáll-e a buszra, villamosra, vagy a saját autóját használja, hogy például mennyire jól megközelíthető az adott úti cél tömegközlekedési eszközökkel vagy, hogy mennyi idő áll rendelkezésére az utazáshoz.

A válaszadók háromnegyede saját autóval rendelkezik, majdnem fele pedig több személygépjárművet is birtokol. Akik rendszeresen autóznak, azok kétharmada 10 000 kilométernél többet autózik egy évben, 13 százalékuk 30 ezer kilométernél is többet éves szinten. A válaszadók elenyésző százaléka az, aki nem hagyományos autót használ: 70 százalékuk benzines, 35 százalékuk dízeles autót üzemeltet, míg csupán 5,5 százalékuknak van elektromos, 7,4 százaléknak öntöltő hibrid, 2,8 százaléknak tölthető hibrid autója, addig gázüzeművel csupán a válaszadók 1 százaléka közlekedik.

A Simple appot használók között kiemelt szegmens az autósok tábora, hiszen több, nekik szóló szolgáltatásunk is van. Amellett, hogy az applikáció használatával gördülékenyen tudják fizetni közterületi parkolásuk díját, autópálya-matricát is vásárolhatnak, valamint autómentés biztosítást is köthetnek.” – fűzte hozzá Szabó Gergő, marketing és Simple termékfejlesztési vezető.

  1. Kérdőíves felmérés a Simple alkalmazás felhasználói között, a kitöltők száma: 10934

Az OTP Mobil Kft.-ről
Az OTP Mobil Kft.-ről

Az OTP Bank 2013-ban azzal a céllal alapította OTP Mobilt, hogy a csoport fintech cége legyen. Az OTP Mobil három legismertebb szolgáltatása a Simple by OTP mobilalkalmazás, a SimplePay online fizetési megoldás és a 2020 szeptember óta elérhető, kifejezetten a KKV-k számára kialakított SimpleBusiness alkalmazás. A három szolgáltatásból álló Simple ökoszisztéma mára 2 millió felhasználó mindennapjait teszi egyszerűbbé. 

A Simple by OTP alkalmazásról
A Simple by OTP alkalmazásról

A Simple by OTP alkalmazás egy olyan hazai fejlesztésű, integrált alkalmazás, amely a mobilfizetést ötvözi számos, az életet egyszerűbbé tevő szolgáltatással, mint például a köztéri parkolás fizetése, autópálya-matrica vásárlása, mozi- és koncertjegyek vásárlása vagy a bizosításkötés. Ingyenesen letölthető a Play Store-ból és az App Store-ból, szolgáltatófüggetlen, bármely bank által kibocsátott bankkártyával használható és szinte minden okostelefonra telepíthető.

A SimplePay online fizetési megoldásról
A SimplePay online fizetési megoldásról

A 2015 novemberében elindított fizetési megoldással már több ezer webshopban találkozhatnak a vásárlók és a Simple fiók segítségével akár pillanatok alatt fizethetnek a fiókban elmentett bankkártyájukkal. A kereskedőknek egyszerű és gyors integrációt kínál a szolgáltatás, amellett, hogy az online fizetésekhez köthető, legújabb technológiai megoldások közül választhatják ki a számukra megfelelő lehetőségeket.