A magyar lakosság több mint fele rendelkezik kerékpárral vagy rollerrel. Az utóbbi négy évben folyamatosan emelkedett azok száma, akik nagyobb összegért vásároltak kétkerekű közlekedési eszközt. Sőt, ha már megvették, a koronavírus hatására egyre lelkesebben használják is őket. A számok viszont azt mutatják, hogy a tulajok a saját és értékeik biztonságára jobban is figyelhetnének.
Az OTP Mobil által készített friss felmérés szerint a lakosság 56 százaléka rendelkezik kerékpárral, melyet a leggyakrabban kikapcsolódásra használnak – közel harmaduk használja szabadidejében, míg munkahelyük megközelítésére kevesebb mint az emberek ötöde. [1]
Többet bringázunk
Az adatokat tovább árnyalja a Magyar Kerékpárosklub 2022-es felmérése[2], amely szerint a koronavírus-járványnak köszönhetően nőtt a kerékpárral közlekedők száma és a bringák iránti lelkesedés a pandémia lecsengése után sem hagyott alább, azaz továbbra is népszerű közlekedési forma maradt a biciklizés. Sőt, a városokban időről-időre még mindig növekszik azoknak a száma, akik kerékpárra ülve közlekednek.
„A BKK által kihelyezett kerékpárszámláló pontokon 92 százalékkal emelkedett a biciklivel történő áthaladások mértéke a téli időszakban az elmúlt hat évben, ami azt mutatja, hogy a bringa fokozatosan elveszti a szezonalitását, és már nem csak tavasztól őszig használják az emberek. Ez részben köszönhető az egyre enyhébb teleknek is” – mondta Kádár Melinda a Magyar Kerékpárosklub szervezet kommunikációs munkatársa.
Nem ártana óvatosabban…
Az OTP Mobil felmérése rávilágított arra, hogy a kerékpárt és rollert használók számára a legfontosabb a közlekedési eszközük műszaki állapota és épsége, ezt követi a KRESZ szabályok betartása és a saját fizikai biztonságuk. A felmérésből az is kiderült, hogy a kerékpárjukat használók több, mint 20 százaléka szenvedett már valamilyen balesetet, többségében személyi sérülés is történt. Ennek ellenére csak a válaszadók mindössze 6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy rendelkezik kerékpáros, rolleres útjaihoz kapcsolódóan biztosítással. A KSH adatai[3] szerint 2021-ben a személyi sérüléses közúti balesetek közel 12 százalékát biciklisek okozták, sőt, az Európai Unió viszonylatában évente a közúti, halálos balesetek mintegy 8 százalékát szenvedik el kerékpárosok[4]. A számok tehát azt igazolják, hogy mind baleset- mind felelősségbiztosítás szempontjából fontos biztosítást kötni.
…ha már ennyit költünk rá
A Magyar Kerékpárosklub kutatása arra is rámutatott, hogy a kerékpár- tulajdonosok egyre magasabb értékű eszközöket használnak. 2022-ben a válaszadók több, mint harmada (39 százaléka) 50 ezer forint feletti értékű kerékpárral rendelkezett. Ez egy növekvő tendencia eredménye, hiszen 2018-ban az emberek negyede sem rendelkezett 50 ezer forintnál nagyobb összegű eszközzel, és még 2020-ban is csak 30 százalékot mutatott ez a szám.
„A számok azt mutatják, hogy a magyar lakosság számára a kerékpár vagy roller használata egyre nagyobb részt képvisel a mobilitásában, ezért is érdemes figyelembe venni, hogy balesetek bármikor és bárkivel előfordulhatnak, amik személyi sérüléssel és anyagi kárral is járhatnak. Ebből fakadóan kerékpárunk beszerzésénél fontolóra kell venni a biztosításkötést. A Simple alkalmazáson keresztül kedvezményesen nyílik lehetőség a hello Bringás biztosítás megkötésére – emelte ki Benyó Péter, az OTP Mobil ügyvezetője.
[1] Az OTP Mobil Kft. megbízásából a Magyar Target-Pulzus Média Kutató Kft. által elvégzett reprezentatív kutatás a kerékpárhasználati szokásairól. Célcsoport: 18 év feletti magyar lakosság, adatgyűjtési időszak: 2022.12.13-12.18., a kutatás elemszáma: 1008 db.
[2] Így bringázik Magyarország 2022 – Országos reprezentatív kutatás. https://drive.google.com/file/d/1xSZ5Wbd6vc1jeixDH182wFX3DMSWi9xP/view
[3] Személysérüléses közúti közlekedési balesetek az okozók szerint. https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_ods003.html
[4] Kerékpáros balesetek. https://kreszvaltozas.hu/baleset_megelozes/kerekparos-balesetek/